Hírek

SPSS Nyári iskola 2019. letölthető előadások

Rendezvény
2019.07.29. 01:39

Idén mondhatni megszokott helyszínen, Veszprémben, a korábbi évekhez hasonlóan nagy érdeklődés mellett tartottuk meg egyhetes Nyári Iskolánkat a felsőoktatásban résztvevő oktatók, hallgatók számára. Az érdeklődés mértéket jól mutatja, hogy az 5 napon át tartó rendezvényre összesen több mint 100-an regisztráltak az ország szinte minden egyeteméről, sőt a határon túlról is.


A Nyári Iskola helyszíneit a Pannon Egyetem Mérnöki Kara biztosította számunkra, a szervezésben nyújtott segítségüket ezúton is nagyon köszönjük!

Az idei évben a Nyári Iskola első két napja kissé rendhagyó volt, mivel a „hagyományos” statisztikai és oktatási témák mellett minden eddiginél nagyobb hangsúlyt kapott a data science, a szövegbányászat, valamint az open source elemző eszközök.

A hét második felében is hasonló témákkal ismerkedhettek a résztvevők: szerdán, csütörtökön és pénteken a Clementine szakértői által tartott rövid tanfolyamokon vehettek részt, melyeken részletesen is megismerkedhettek az SPSS termékek - Modeler, Text Analytics és Statistics -, valamint open source elemző eszközök, mint az R és Python használatával, és betekintést kaphattak a Deep Learning világába is.

Köszönjük minden résztvevőnek a részvételt, reméljük hasznosnak találták a programot.

Találkozunk 2020-ban a XII. Nyári Iskolán!

Tovább olvasom »

Tovább olvasom »

Tovább olvasom »

Tovább olvasom »