Link: https://blog.google/technology/research/google-project-suncatcher/

Olvassátok el, mit gondol erről szakértőnk!

Disclaimer: szoktuk mondani, hogy manapság elég megengedően bánunk a „szakértő” kifejezéssel, de jelen esetben le kell szögezni, hogy nincs az a laza elbírálás, amiben engem űrtechnológiai szakértőnek lehetne nevezni, szóval egy érdeklődő laikus véleménye következik.

Első hallásra is izgalmas gondolatkísérletnek gondoltam a Project Suncatcher-t, de utánaolvasva látható, hogy ennél azért komolyabb dologról van szó. A projekt - a Google ismertetése szerint - egy új kutatási „moonshot”, amelynek hosszú távú célja a gépi tanulás űrbeli skálázása. A Google a lehetséges jövőből visszafelé gondolkodva azt kutatja, miként lehetne egy egymással összekapcsolt, napelemes műholdakból álló hálózat segítségével – amelyeket saját Tensor Processing Unit (TPU) mesterségesintelligencia-chipjeikkel szerelnek fel – a Nap energiáját kihasználni. A Google moonshot-jai olyan projektek, amikhez jellemzően technológiai szintlépés szükséges, és sokszor akár megvalósíthatatlannak is tűnhetnek az adott időszakban, de a cég mégis komoly erőforrásokat allokál a témára. Jó példa erre a Waymo önvezető taxija, amiről 10 éve nem sokan gondolták volna, hogy az Egyesült Államokban már 2020-ban bárki - aki éppen Phoenixben jár - önvezető fuvarokat rendelhet magának, 2025-ben pedig átlépik a 100 millió teljesen vezető nélküli mérföldet. A Project Suncatcher sem csak azért jött létre, hogy kattintásvadász cikkeket lehessen írni az űrAI-ról, bár a moonshotok esetében valóban nem minden esetben elvárás, hogy meg is valósuljon, a fő cél a tanulás. Ebben a projektben pedig van kihívás bőven. A közzétett előzetes tanulmány (preprint) szerint egy 81 egységből álló műhold-konstellációt terveznek alacsony Föld körüli pályára állítani (LEO – Low Earth Orbit), aminek a vezérlését és kommunikációját is sikerült kidolgozni ma is létező technológiák segítségével. A megoldás előnye, hogy skálázható, energiaellátása napelemekkel biztosított, valamint a Google TPU-k sugárzásállósági tesztjeiből származó első tapasztalatok alapján elég ideig fogják bírni ahhoz a körülményeket, hogy pénzügyileg is rentábilissá válhasson a projekt, ha – és ez egy nagy ha – a következő években folytatódnak a jelenlegi tendenciák, és gyors tempóban csökken az eszközök „űrbe” juttatásának költsége. A számítások szerint egy (SpaceX) Falcon Heavy-hez hasonló rakétával 2035-re érhető el az a $200/kg-os feljuttatási ár, aminél már megtérülhet a befektetett költség, mielőtt elavulnak és/vagy tönkre mennek az eszközök. Az előzményekre való tekintettel kíváncsian várom a fejleményeket. A Google nyilatkozatai szerint a következő lépés egy tanulási célú küldetés a Planet vállalattal együttműködésben: 2027 elejéig két prototípus műholdat terveznek felbocsátani, amelyek pályán tesztelik majd a hardverüket, és „megalapozzák az űrbeli, rendkívül nagy léptékű számítástechnika jövőbeli korszakát”.

Gergely Norbert, a Clementine elemzője