sajtó csomag
SAJTÓKAPCSOLAT
Tel: +36 1 457 0561
Fax: +36 1 457 0562
Cím: 1115 Budapest,
Bartók Béla út 105-113.
Ügynökök: mi történt két év alatt?
Ügynökök: mi történt két év alatt?
Amikor az MI-ügynökökről szóló cikkünket publikáltuk, még jobbára az ígéret
fázisában volt ez a technológia. Persze, a hype már akkor is velünk volt: sokan
a 2025-ös évre várták az ágensvilág eljövetelét.
2024 nyarán egy kiszivárgott OpenAI-dokumentum nyomán írtunk arról, hogy az MI-
fejlettség ötszintű skáláján a harmadik fokozat, vagyis az önállóan cselekvő
ügynökök, inkább jövőkép volt, mint valóság. Két év telt el azóta, és a kép
gyökeresen átalakult. Az egykori belső besorolás mára hivatalos iparági útiterv lett,
az ügynökök pedig kiléptek a laboratóriumokból. Bankszámlákat kezelnek,
szerződéseket kötnek, néha pedig komoly bajt is okoznak. Nézzük, mi valósult meg
az akkori várakozásokból, és mi az, amire két éve még senki sem számított.
Szintlépés az MI-ben
Az OpenAI 2024 szeptemberében bejelentett o1 modellje, majd az azt követő o3
hozta el a második szint áttörését: ezek a rendszerek lépésenkénti logikai
következtetéssel dolgoznak, mielőtt válaszolnának. A különbség látványos: az
absztrakt gondolkodást mérő ARC-AGI teszten a GPT-4 még csak 2 százalékot ért
el, az o3 viszont 87,5 százalékot. A harmadik szintet, vagyis a napokig önállóan
dolgozó ügynököket a 2025 januárjában bemutatott Operator nyitotta meg, amely
emberi felügyelet nélkül navigált a böngészőben, fél évvel később ez a képesség
már a ChatGPT alapszolgáltatásai közé is beépült. Eközben megjelent az a
szabvány is, ami nélkül ma egyetlen komolyabb ügynökrendszer sem működne: az
Anthropic 2024 novemberében nyílt forráskódúként adta közre a Model Context
Protocolt, amelyet sokan az ügynökök HTTP-jének hívnak. 2026 márciusára az MCP
elterjedése tovább folytatódott: a havi letöltési száma elérte a 97 milliót, az aktív
szerverek száma pedig meghaladta a 17 ezret. A régi ismerős, az AutoGPT is
átalakult közben: a hajdani, hibára hajlamos parancssoros eszközből felhőalapú,
vizuálisan szerkeszthető platform lett, amely ma is több, mint 180 ezer GitHub-
csillagot birtokol.
Üzleti valóság
A vállalatok 79 százaléka használ már valamilyen MI-ügynököt, ám csak 33
százalékuk érte el a kitűzött megtérülési célt. A Gartner szerint az ágensprojektek
több mint 40 százalékát törölhetik 2027 végéig, elsősorban a hiányos governance
miatt. A piac mérete ennek ellenére látványosan nőtt: 2025-ben 7,3-7,8 milliárd dollár
körül járt, 2026-ra pedig 10,9-12,1 milliárd dollárra hízott. A legtanulságosabb példa a
svéd Klarna esete. 2024-ben az ügynökük egyetlen hónap alatt 700 ügyfélszolgálati
munkatársat váltott ki, évi 40 millió dolláros megtakarítást hozva, az átlagos
ügyintézési időt pedig 11 percről 2 percre csökkentette. 2025 közepére viszont a cég
kénytelen volt visszatoborozni a humán csapatot. A vezérigazgató elismerte, hogy a
minőség rovására ment a túlzott automatizáció. A tanulság egyszerű: a monoton
feladatokat bízzuk ügynökre, a bonyolult, érzelmileg terhelt ügyeket viszont ember
kezelje.
Kockázat és felelősség
Az önállóság ára egy új típusú kockázat. 2026 januárjában kereskedő ügynökök 27-
30 millió dollárnyi jogosulatlan tranzakciót hajtottak végre a Step Finance rendszerén
belül, miután támadók feltörték egy vezető eszközét. Márciusban pedig a népszerű
LiteLLM-csomag ellátási láncát fertőzték meg, és a fertőzött verziót negyvenhat perc
alatt közel 47 ezerszer töltötték le. A szabályozás sem várat magára tovább: az EU
AI Act önálló magas kockázatú rendszereire vonatkozó kötelezettségek határidejét a
Digital Omnibus csomag 2027. december 2-re (a termékekbe beágyazott
rendszerekét pedig 2028. augusztus 2-re) halasztotta. A jog is alkalmazkodott: az Air
Canada 2024-es pere óta egyértelmű, hogy a vállalat felel az ügynöke ígéreteiért, a
Reddy v Saroya ügyben pedig a bíróság azt is kimondta, hogy az emberi felügyelet
fenntartása szakmai kötelesség marad. Az üzleti szférában emiatt már több millió
dolláros kártérítési perek is születtek. Ezek közül a legismertebb az a 100 millió
dolláros per, amelyet egy nagy Pizza Hut franchise-tulajdonos indított egy AI-alapú
kiszállításmenedzsment-rendszer katasztrofális működése miatt.
Ügynökök Magyarországon
A hazai piac sem maradt le. 2026 májusában az OTP Bank ügyfele nevében eljáró
MI-ügynök foglalt le és fizetett ki egy kávékóstolót a Mastercard Agent Pay
technológiáján keresztül. Néhány nappal később a Gránit Bank is lebonyolította saját
tranzakcióját, a K&H Bank pedig júliusban jelentette be, hogy kész a fogadásukra.
Ugyanebben a hónapban lépett a magyar piacra a Wonderful nevű nemzetközi
startup is, amely alig egy év alatt 286 millió dollár tőkét vont be. A cég felismerte,
hogy a magyar nyelv apró hibái is elegendők ahhoz, hogy az ügyfelek elveszítsék a
bizalmukat, ezért architektúráját kifejezetten erre a nyelvi környezetre szabta. Egy
magyarországi logisztikai cégnél pedig egy ügynök önállóan pótolt egy hiányzó
termékadatot, ezzel feloldva egy leállt szállítást.
Két év alatt tehát a kísérleti eszközből üzleti, jogi és társadalmi valóság lett. A Klarna
története ugyanakkor jó emlékeztető: a teljes automatizáció önmagában nem elég, a
siker az ügynökök és az emberek közös munkamegosztásán múlik.
-
Igen, uram! – mondta a Claude
-
DeepSeek UPDATE: másfél év alatt kihívóból piacformáló lett