sajtó csomag
SAJTÓKAPCSOLAT
Tel: +36 1 457 0561
Fax: +36 1 457 0562
Cím: 1115 Budapest,
Bartók Béla út 105-113.
Az Alibaba nem mese
Az Alibaba nem mese
A nyugati, főként amerikai, mesterséges intelligenciával foglalkozó cégek nevét még az átlagemberek is jól ismerik: Meta, Google, Tesla, Nvidia és a többiek. A generatív MI népszerűségének köszönhetően a névsor kiegészült olyan versenyzőkkel, mint például a fogalommá vált, szintén az USA-ban működő OpenAI vagy a Midjourney. A másik jelentős ország természetesen az ázsiai óriás, a feltörekvő Kína, amelynek legendás technológiai cége, az Alibaba szintén nagyágyúnak számít a mesterséges intelligencia terén.
Alibaba és az MI: kezdetek
1999-es megalapítása után az Alibaba már három évre rá nyereséget tudott jelenteni befektetőinek. A kezdetben e-kereskedelemmel foglalkozó technológiai vállalat hamar megszilárdította helyét a hazai piacon, és természetes volt, hogy újabb, meghódítanivaló földrajzi és szakmai területek után kell néznie. A mesterséges intelligencia így magától értetődő választásnak tűnt.
Egyik első ilyen szolgáltatásuk a 2016-ban bejelentett City Brain nevű rendszer volt, amely elsősorban a városi forgalom optimalizálásában hivatott segíteni. A Hangcsou város egyik negyedében tesztelt MI sikerén felbuzdulva a programot kiterjesztették az egész településre, és még látványosabb sikert könyvelhettek el azzal, hogy 2018-ban Indonézia fővárosában, Kuala Lumpurban is bevezették a City Braint – sőt, 2019-re már 22 kínai város szerepelt a felhasználók között.
Most sokat lehet olvasni arról, hogy a nyugati nagy szereplők igyekeznek szabadulni az Nvidiának való kitettségüktől, és a saját egyedi kialakítású (MI számításokat hatékonyabbá tevő) chipek fejlesztésére allokálnak jelentős összegeket. (Az Apple a maga M-szériás chipjeivel már régóta ezt az utat járja.) Az Alibaba hasonlóan gondolkodik, és ez különösen a kínai gyártókat sújtó amerikai szankciók miatt fontos és okos lépés. Ennek első állomása a 2019-ben bemutatott, kimondottan a mesterséges intelligencia (speciálisan AI Inference terület) feladatokra kifejlesztett Hanguang 800 NPU, amely az NVIDIA A100 kihívója. A Huanguang 800-nak nincs újabb kiadása, de ne gondoljuk azt, hogy az Alibaba egy pillanatra is megállna, vagy lassítana: a XuanTie C920 a legújabb zászlóshajó AI-chipük, mely készen áll az ázsiai piac meghódítására. A termékcsalád egésze pedig nemcsak a szerveres és felhővilágot célozza, hanem IoT és mobilitás területére is megoldásokat kínál.
A kínai ChatGPT
Szintén az Alibaba nevéhez köthető a 2023 áprilisában bejelentett MI-chatbot, a Tongyi Qianwen. A magyarul „ezer kérdésre keres választ” nevű ChatGPT-konkurencia kódgenerálásra is használható, és elkezdték beépíteni a már létező Alibaba-szolgáltatásokba. Ilyen például az Amazon Echo-hoz hasonló készülék, a Tmall Genie, illetve a munkahelyi üzenőapplikáció, a DingTalk is, amely a Tongyi Qianwennek köszönhetően képes összefoglalókat készíteni megbeszélésekről, személyre szabott ütemterveket létrehozni, marketingcélú szövegeket készíteni, valamint vázlatok és kézzel írt jegyzetek alapján cselekvési terveket vagy tennivalólistákat/to-do list-eket generálni. De létezik képgeneráló generatív MI-je is, ez a Tongyi Wanxiang.
Az OpenAI és a feltörekvő versenytársa, az Anthropic a zárt modellt propagálja, míg a Meta a nyíltat erősíti. Az Alibaba is a Nyugaton is sokak, különösen az átláthatóságot és kontrollt fontosnak tartó szakértők körében jobbnak tartott nyílt modelleket támogatja. Ezzel egyúttal meg is felel a részletes és lényegretörő kínai MI-szabályozásnak.
A rövidített nevén Qwennek nevezett nagy nyelvi rendszer egyébként több modellel rendelkezik, a Qwen2 például nagyon jól teljesít a benchmark-teszteken, a kínai és angol mellett ráadásul 27 további nyelven „beszél” (sajnos magyarul még nem).
Augusztus végén jött a hír, hogy újabb területen készül az Alibaba letaszítani a trónjukról a népszerű nyugati megoldásokat. A cég ugyanis beszállt egy kínai startupba, melynek videógeneráló szolgáltatása, a MiniMax a szakértőket is megdöbbentő teljesítményre képes.
Alibaba az olimpián
Az USA kínai technológiaellenessége sem akadályozta meg az Alibabát abban, hogy a nemrég véget ért nyári olimpia egyik hivatalos beszállítója legyen. A cég már 2018 óta áll hivatalos kapcsolatban a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal, de 2024-ben minden eddiginél jobban használta az MI-t tevekénységében. Az Alibaba Cloud felhő alapú mesterséges intelligencia segítségével a felvételek a felhőbe érkeztek, ahol térbeli rekonstrukción és valós idejű 3D-s renderelésen mentek keresztül, mielőtt ismételt klipként megosztották volna a műsorszolgáltatókkal. Hasonlóan látványosnak bizonyult a száz évvel ezelőtti, szintén a francia fővárosban tartott olimpia képeinek kiszínezése és rendberakása.
-
RÖVIDHÍR KOMMENTÁRRAL - Nem a „digitális isten” proxy-ja az okos turmixgép
-
Grok: Musk mesterterve a generatív MI-re