A rendszer jelenleg a neurális mintázatok alapján csak akkor működőképes, ha a vizsgált személy valójában beszél – tehát hangosan ki is mondja a mondatokat. A szakértők azonban úgy vélik, a jövőben ez a technológia segítségére lehet a beszélni és gépelni képtelen – mint például a bezártság-szindrómában szenvedő - emberek számára.

“Ugyan még nem tartunk ott, de úgy gondoljuk, ez a rendszer lehet majd a beszédprotézis alapja” – vélekedik Dr. Joseph Makin, a Kaliforniai Egyetemen készült kutatás társszerzője. 

A Nature Neuroscience folyóiratban Dr. Makin és kollégái bemutatták, hogyan fejlesztették ki a rendszert: elsőként 4 olyan személy vett részt a kutatásban, akiknek epilepsziás rohamaik monitorozására elektródákat ültettek az agyába. 

A résztvevőket arra kérték, hogy hangosan olvassanak fel 50 előre meghatározott mondatot több alkalommal is. A mondatok között olyanok szerepeltek, mint a „Tina Turner egy popénekes” vagy az „Azok a tolvajok elloptak 30 ékszert” – a kutatócsoport tagjai pedig beszéd közben monitorozták az alanyok agyi aktivitásait. 

A begyűjtött adatokon egy gépi tanulási algoritmust tanítottak, amely az aktivitásokat számsorokká alakította minden egyes mondatnál. Ezt követően a számsorokat a rendszer második részébe táplálták, amely szóláncokká alakította az adatokat. 

A rendszer elsőre teljesen értelmetlen mondatokat adott vissza – azonban ahogy összehasonlította az általa felismert szóláncokat a ténylegesen felolvasott mondatokkal, fejlődni kezdett. Megtanulta azt is, hogyan viszonyulnak a számsorok a szavakhoz, és mely szavak követik egymást nagyobb valószínűséggel. 

A csoport tesztelte a rendszert, amely immár képes volt szöveget létrehozni a megfigyelt agyi aktivitás alapján. Az eredmény közel sem volt tökéletes – rengeteg mondat helyett teljesen abszurd, már-már vicces verziókat fordított.

Mindezek ellenére a rendszer jóval pontosabban dolgozik, mint a korábbi megközelítések. Míg a pontossága alanyról alanyra változó volt, akadt köztük olyan is, akinél minden egyes mondat mindössze 3%-ánál volt szükség korrekcióra - ez az arány a professzionális (emberi) fordítóknál is 5% körül mozog. 

A kutatócsoport nem győzi azonban hangsúlyozni, hogy - az emberekkel ellentétben - a rendszer csak kis elemszámú mondatkészlettel képes dolgozni, hiszen nagyrészt a meghatározott mondatok kombinációjának és az angol nyelv általános mintáinak felismerésén alapul. 

Azt is megállapították, hogy az algoritmus egy alany adataival való betanításának köszönhetően kevesebb adatra van szükség a végfelhasználók részéről – ezzel jelentősen megkönnyítve a betanítási folyamatot a jövőbeli páciensek számára. 

Dr. Christian Herff, a Maastrichti Egyetemről ugyan nem vett részt a kutatásban, de a terület szakértőjeként izgatottan tekint az eredményekre. Azért tartja ígéretesnek a rendszert, mivel az kevesebb, mint 40 percnyi betanítási adatot igényel résztvevőnként egy meghatározott mondatkészletre – a korábbi megközelítésekkel pedig tipikusan órák millióira volna szükség.

Rávilágít viszont arra a tényre is, hogy a rendszer egyelőre nem alkalmas a súlyos állapotban lévő páciensek számára, hiszen olyan agyi aktivitásokra támaszkodik, amelyek a mondatok hangos felolvasásával rögzíthetők. 

A professzor szerint a közeljövőben nem kell amiatt aggódnunk, hogy bárki képes lenne olvasni a gondolatainkban – hiszen elektródák beültetésére van szükség, valamint az elképzelt beszéd és a „belső hangunk” teljesen más agyi aktivitásokkal jár. 

Egyes szakértők felhívják a figyelmünket arra is, hogy a kutatás és a rendszer etikai kérdéseket is felvet. Ugyan nagyon, nagyon messze járunk még attól, hogy a számítógépek olvassanak a gondolatainkban - ez azonban nem azt jelenti, hogy nem is kell rá felkészülnünk. 

A cikk eredetileg a www.theguardian.com-on jelent meg.