sajtó csomag
SAJTÓKAPCSOLAT
Tel: +36 1 457 0561
Fax: +36 1 457 0562
Cím: 1115 Budapest,
Bartók Béla út 105-113.
MI és a divat
MI és a divat
Habár a Clementine a mesterséges intelligencia egy jól körüljárható, szűk részében tevékenykedik, épp e blogsorozat a bizonyítéka: jó, ha vigyázó szemeinket más iparágakra, területekre is rávetjük. Miért épp a divatipar maradna ki az MI térnyeréséből? Már önmagában, méreténél fogva is tekintélyes piacról beszélünk, a divattal, öltözködéssel, megjelenéssel kapcsolatos tevékenységek, az ez iránti érdeklődés, sőt, lelkesedés pedig szinte egyidősek fajunk civilizálttá válásával.
MI, divat, két jó barát
Nem véletlen, hogy épp a könnyűiparban (is) óriásnak számító Kína már korábban meglátta a lehetséges kapcsolatot a divat és a mesterséges intelligencia között. E célból hívták ugyanis életre az AIFA (Alliance for Artificial Intelligence in Fashion and Textil) elnevezésű szervezetet, amely 2018 óta már a harmadik konferenciáját szervezi. Már a legelső, Hong Kongban megtartott rendezvényükön olyan témákkal foglalkoztak az előadók, mint például a VR vívmányainak hasznosításával (érdekes kérdésként merült fel például a testszkennelés tökéletesítése), a gyártás során felmerülő szövethibák hatékony kiszűrését a konvolúciós hálózatok segítségével, a fogyasztóknak MI-alapú, személyes, fizikai jellemzői alapján ruhaajánlási rendszer megalkotásával, vagy éppen azzal, hogyan lehet gépi tanulással és a számítógépes látás technológiájával –historikus tranzakciós adatokból dolgozva – új divattermékeket automatikusan megalkotni.
Mint látható, a téma szerteágazó és izgalmas, ráadásul – az MI terjedése miatt – a nem szakmai fogyasztóréteg is elkezdett megbarátkozni a gondolattal: nyugodtan leírható egy mondatban az algoritmus és a divat szó is. Nem is állnak olyan messze egymástól.
Tipp Santorinire
A ChatGPT és a generatív mesterséges intelligencia vonatjára persze mostanában sok cég felugrott, a divat sem kivétel ez alól. Így tett az itthon is ismert, e-kereskedelemmel foglalkozó Zalando is. A német cég ugyanis még idén áprilisban jelentette be: virtuális asszisztens szolgáltatást tett elérhetővé néhány európai piacon a vásárlói számára. Az alkalmazás intelligensen igyekszik javaslatokat tenni, választ adni az olyan kérdésekre, mint például: „Idén júniusban egy barátom esküvőjére Santoriniban kerül sor. Mit vegyek fel a nagy alkalomra?” A divatasszisztensnek nevezett algoritmus kimondottan a divathoz tartozó kifejezésekre, azok megértésére és az intelligens válaszadásra specializálódott. Eseményhez, helyszínhez és különböző tevékenységekhez is ajánlhat kiegészítőket, ruhadarabokat. A cég egyik alelnöke szerint ezzel az ügyfelek saját szavaikkal és kifejezéseikkel navigálhatnak a Zalando kínálatában, így a felfedezési folyamat intuitívabb és természetesebb.
A még mindig csak 15 éves – tehát már a digitálisabb korban megalapított – Zalando már korábban is megcsillogtatta MI-képességeit. 2018-ban vezette be e-boltjának felületén az Algorithmic Fashion Companion (AFC) nevű gépi tanulási eszközt. Ez az algoritmus a vásárlásai alapján kezdte megtanulni a felhasználók ízlését, hogy újabb árucikkeket ajánljon az akkorra már háromszázezres méretűvé duzzadt divatcikk-kínálatából. Az algoritmust egymillió ruhadarabon tanították be, és folyamatosan „etetik” a trendekkel és a szezonra jellemző megoldásokkal. A házon belül fejlesztett AFC sikere is azt mutatja, hogy milyen hasznos, amikor egy cég a működésében az MI-nek fontos, és nem periférikus teret ad.
Neked az MI mondja meg, hogy mi a divat
Ennél is jövőbe mutatóbb – más kifejezéssel: extrémebb – módon nyúl a mesterséges intelligenciához az OpenFashion nevű japán cég, amely első számú céljának egy fenntartható divatipari ökoszisztéma kialakítását tartja. Elindították például az accelerando.ai almárkát, amely divattervezési versenyeket szervez – bárki benevezhetett a generatív MI által létrehozott divatmárkájával. Ezen kívül a ChatGPT API-jára épülő, kimondottan divatipari chatbotokat hoztak létre, például: divattervezőt, stylistot, PR-ost vagy HR-est is. Szöveg- és képgeneráló alkalmazásai nagy segítséget jelenthetnek a divatszakma demokratizálásában, az új tehetségek felfedezésében.
Modellek, akik sosem léteztek
2016-ban találkozhatott először a világ a cserfes félig brazil, félig spanyol modellel, énekessel és influenszerrel, Miquela Souzával. A sztori itt véget is ér: az MI-vel megalkotott lény (?) a Brud kreatívügynökség teremtménye. Ez azonban nem akadályozta meg a céget, hogy a röviden csak Lil Miquelának hívott virtuális lány szerződést kössön olyan divatipari cégekkel, mint például a Prada, a Calvin Klein vagy a Nike.
A Balmain Paris ruházati cég ennél is messzebbre ment: létrehozta saját „virtuális hadseregét” – egy olyan, virtuális modellekből álló csapatot, amely a kollekcióját reklámozza. Saját divatikonjaik születésénél igyekeztek széles nemzetközi rétegnek megfelelni, így látható, mit visel magán Margot, Shudu vagy éppen Zhi.
A tinédzser korú Noonoouri egyike a közel 40 olyan virtuális influenszernek, akiknek hivatalos, az Instagram által valódinak tartott accountja van, pont, mint egy homo sapiens celebnek. A kilencvenes évek kezdetlegesebb 3D-s animációjára emlékeztető, elképesztően színes Noonoouri ráadásul – megint csak a generatív mesterséges intelligenciának köszönhetően – énekelni is tud. (Hogy mennyire jól? Mindenki döntse el a klipje alapján.)
Jól látható, hogy a ChatGPT felkeltette hihetetlen érdeklődés farvizén minden iparág, így a divatban dolgozók is plusz eszközt kaptak – leginkább arra, hogy még jobban magukhoz vonzzák a vevőiket.
-
RÖVIDHÍR KOMMENTÁRRAL: Most akkor segítsenek a gépek vagy hagyjanak minket békén?
-
RÖVIDHÍR KOMMENTÁRRAL - Gemini 1, 1.5, 2 - őszinte vélemény karácsonyra