sajtó csomag
SAJTÓKAPCSOLAT
Tel: +36 1 457 0561
Fax: +36 1 457 0562
Cím: 1115 Budapest,
Bartók Béla út 105-113.
5 kínzó kérdés a ChatGPT-vel kapcsolatban
5 kínzó kérdés a ChatGPT-vel kapcsolatban
A Microsoft által 2019-ben egymilliárd dolláros befektetéssel megtámogatott OpenAI kutatólabor publikussá tett terméke jött, látott, győzött. Mert ugyan hogyan is nevezhetnénk másképp azt a tényt, mely szerint a 2022. november 30-án a nagyközönség előtt is megnyitott ChatGPT chatbotja pár nap alatt már egymillió felhasználóra tett szert? A ChatGPT gyakorlatilag az első olyan, mesterséges intelligenciára épülő, megerősítő és felügyelt tanulással kiképzett eszköz, amely a világ kreatív és/vagy informatikával foglalkozó szakembereinek egy részében hihetetlen lelkesedést, kísérletezést váltott ki. (Ez alól természetesen más szakmák képviselői sem vonták ki magukat.)
Azóta csak kapkodjuk a fejünket, hogy mi mindenre használható a még tesztfázisban lévő algoritmus? Mivel a nem szakmai sajtó is egyre többet foglalkozik a témával, mi néhány komolyabb, a jövőt befolyásoló kérdés megválaszolásával kívánunk részt venni e diskurzusban.
Tényleg öntudatra ébredt MI-ről van szó?
Nem, ettől nagyon is távol vagyunk. A ChatGPT megdöbbentő outputja viszont épp az, hogy intelligensnek látszik. A válaszai, a megoldásai azt az erős benyomást keltik, hogy egy intelligens lény áll a válaszok mögött. Mi persze tudjuk, hogy ez nem mágia és nem varázslat: 175 milliárd szöveges paramétert (többek közt 8 millió dokumentumot és 10 milliárd szót) „etettek” meg a ChatGPT-t működtető, az OpenAI GPT-3.5 nevű algoritmusával, hogy a viszonylag gyorsan kiköpött, többnyire értelmes válaszok élethűnek tűnjenek. A mesterséges intelligenciát használó chatbot emberi visszajelzéseken alapuló megerősítő tanulásban, felügyelt finomhangolásban „vett részt”, a legújabb GPT-3 nyelvi modell (InstructGPT) pedig a cég szerint jobb válaszokat ad a felhasználók kérdéseire. Ez az egyik újdonság: a párbeszédes forma valóban intelligens lény jelenlétét árasztja a válaszokból, ráadásul a chatbot megjegyzi a beszélgetés korábbi tartalmát, így igazi dialógus jöhet létre a ChatGPT és az emberi felhasználó között.
A Microsoft erőforrásait használó ChatGPT képes arra, hogy egy ember által bevitt szövegre „kitalálja”, milyen szöveggel folytatható, kiegészítve azt, vagyis választ generál. Ezek a válaszok egyszer pontosak, máskor viszont bosszantóan pontatlanok. Az emberrel ellentétben viszont mindig magabiztosan válaszol, és az OpenAI humoros megoldásokkal is ellátta (például bocsánatot kér, ha helyreigazítjuk tárgyi tévedését).
A ChatGPT időbeli korlátja 2021 júniusa, ez után új adat nem került bele az algoritmusába (tehát 2022-es eseményekkel, adatokkal kapcsolatban ne zargassuk).
Miért lelkesek a kreatív szakemberek a chatbotot használva?
Nos, úgy tűnik, hogy minden olyan (rész)feladat, amely szöveg alapú, meggyorsítható a ChatGPT használatával. Miről is van szó? Brainstormingról, szövegírásról, és ez utóbbi minden alfajáról. Science fiction vagy éppen romantikus regényötletre vágyunk? Megírja. Ted Talk előadásra készülünk? Adjuk meg a témát, és kész a szöveg. Netán standupos babérokra törnénk? Találjuk ki a témát, és bár csetlő-botló módon, de kapunk egy alapszöveget. Hosszabb szövegnek szeretnénk a velejét megtalálni? Mi sem könnyebb ezzel.
Miért várnak visszafojtott lélegzettel a programozók?
Mivel a ChatGPT szöveg alapú, ezért programot is ír. Az első, ezzel kísérletező fejlesztők-programozók hihetetlenkedve mutatták meg a közösségi médiában a chatbot által írt programokat. Sokféle programnyelvet ismer már most is a program, és a kódokat meg is magyarázza. Úgy tűnik, a ChatGPT kitűnő eszköz egy megadott kódsor bug-jainak ellenőrzésére és fixálására is. Nem ez az első ilyen alkalmazás, amely erre képes (pl. ott a CodePilot is), de a ChatGPT-ben az a félelmetes, hogy erre is képes. Többen már azt vízionálták, hogy feleslegessé válhat a munkájuk a közeljövőben.
Jó-jó, de a ChatGPT akkor most tényleg elveszi a munkát?
Ez a helyes megfogalmazás. Bizonyos munkákat kivesz az emberek kompetenciája alól, de nem szünteti meg a munkahelyet. Mit jelent ez? Sokáig azt gondoltuk, hogy minél több kreativitás kell egy munkához, annál nehezebb lesz automatizálni. A sor elején a mezőgazdaság állt, azt gépiesítettük, majd jöttek az ipari termelőegységek, a gyárak, ahol szorgos robotkarok kerültek az emberek helyére. De hogy alkotó, értelmiségi munkaerő veszélybe kerül – ezt csak a távoli jövőben tudtuk elképzelni. Eddig.
A hatékonyság hajszolása miatt nem eretnek a gondolat, hogy kevesebb programozóra vagy tartalomgyártóra lesz szükség. A jó hír azonban az: mindig kell ember a ChatGPT és az utána jövő, hasonló megoldások működtetésére. Az ember az, aki kiadja a feladatot, és ember lesz, aki a végeredményt ellenőrzi és tovább gondolja.
A ChatGPT ugyanis nem érti és nem is fogja érteni az emberi kontextust, nem fogja fel, mi a nüansznyi különbség például a szerelem és a szeretet, egy Bach-kantáta és egy lakodalmas nóta között. Statisztikailag persze sorba rendezi a szöveget, de – ahogy egyes szakemberek állítják – „csak” egy okos, gyors papagáj, amely ügyesen „jósolja” meg, milyen szavak következnek egy adott szövegben.
A Microsoft keresője lenyomhatja a Google-t?
Iparági hírek szerint a Microsoft jó lóra tett, hiszen a világ érdeklődését felkeltő, általa is tőketámogatásban részesülő OpenAI chatbotja be fog kerülni a redmonti techóriás legfontosabb termékeibe, pl. az Office-ba vagy a Bing keresőbe. Ez azonban nem jelenti automatikusan az Alphabet végóráit – leginkább azért sem, mert a mesterséges intelligencia kutatásában mérföldkőnek számító Transformer mélytanulási modellt épp a Google Brain csapata alkotta meg 2017-ben. A paraméterezés szintjén az alphabetesek hasonló alkalmazása még többre lehet képes (nagyobb állományt dolgozott fel), de egyelőre még nem publikus a használata.
Mindenesetre, most ott tartunk, hogy alkalmazások egész sokasága szökkent szárba, amelyek a ChatGPT tulajdonságaira, használatára építenek. Szövegből képet, zenét, filmet, programot készíthetünk már most is. Az egyik leghíresebb példa a tavaly novemberben 125 milliós befektetésben részesülő Jasper, amely a ChatGPT mögötti technológiát használja, és rendkívül gyors szöveggenerálást ígér több mint 20 nyelven, de akár képeket is készít, ha szépen kérjük. A konkurens Copy.ai ugyancsak a ChatGPT megoldásaira épülő, marketingszövegeket automatikusan gyártó eszköz. Ezen kívül már most 100-nál is több alkalmazás igyekszik kihasználni az OpenAI chatbotjának előnyeit (és nyitott API-ját): a Wysa például mentális tanácsadást nyújt, az Osio-val nyelvet tanulhatunk, az Anima pedig nemes egyszerűséggel azt állítja, hogy MI barátnőnk lehet, amellyel (akivel?) jól el lehet beszélgetni.
A távlatok szédítőek, izgalmasok, egyszerre reménykeltők és félelmetesek.
-
Nyomokban MI-t tartalmazhat!
-
RÖVIDHÍR KOMMENTÁRRAL - Gemini 1, 1.5, 2 - őszinte vélemény karácsonyra