A mesterséges intelligencia sok ember számára már most is a science fiction kategóriájába tartozik. Apropó, sci-fi: 2023 januárjában az egyik leghíresebb fantasztikus irodalmi magazin, az Asimov’s szerkesztője kapott egy „Az utolsó remény” című kéziratot. Azután néhány hét múlva (újra) egy másik embertől egy ugyanolyan címűt, majd újabb és újabb szerzőktől jött be ugyanaz a cím. Átlagosan 700-750 kézirat érkezik a szerkesztőségbe, de ez a szám 2023 első hónapjaiban felkúszott 1000-re. Az ok szó szerint prózai: a sci-fi prózákat elkezdték a reménybeli írók a ChatGPT-vel megíratni, és a nagy nyelvi modell nem mutatott nagy változatosságot, amikor a késztermékről volt szó. Elérkeztünk az MI generálta irodalom kapujához – vajon bemegyünk-e rajta?

Wannabe írók és az MI

A jelenség sajnos nem egyedi. A másik jelentős science fiction magazin, a Clarkesworld is belefutott az MI-szörnyszülöttek (pontosabban: unalmas, átlagos kéziratok) özönébe. A magazin szerkesztője szerint a februári termés: 700 emberi, és 500 géppel „segített” szöveg. Kik lehetnek azok, akik így próbálnak betörni az amúgy nagyon magas színvonalú elvárásokat támasztó magazinokba? Olyanok, akik gyors pénzkereseti vagy másodállásban az MI-vel könnyen összehozható mellékjövedelmet látnak a ChatGPT és társai alkalmazásában. Szerencsére, az emberi szerkesztőket még nem lehet átverni, hiszen óriási szakadék tátong az emberi és a szoftveres műalkotások között. De ez a szakadék egyre szűkül.

Irodalom végveszélyben?

Az írás, a szövegalkotás magától értetődően mindig is emberi tevékenységnek számított. Egy-egy közösség a kiemelkedő íróit, költőit látnokoknak, váteszeknek, zseniknek tartotta, hiszen szinte a semmiből, a gondolataik kuszaságából hoztak elő akár évszázadokra kiható irodalmi alkotásokat.

A nagy nyelvi rendszerek, mivel ilyen szerzők szövegein is „nevelkedtek”, ma már képesek stílusok utánzására, megdöbbentően emberszerű leírások, párbeszédek, strófák megírására is. Ami algoritmizálható, az nem kerülheti el a sorsát – és úgy tűnik, az irodalom is ilyen. Minél inkább egy adott zsánerben szeretne valaki írni, annál jobban használhatja a nagy nyelvi rendszereket. (A zsánerirodalom pont azért népszerű, mert jól leírható, hogy az olvasók milyen fordulatokat, helyszíneket, szereplőket várnak el az olvasmányoktól, ezek az úgynevezett zsánerszerű elemek. Zsánerirodalom például a krimi, a romantikus regény, a western irodalom, de természetesen a science fiction vagy a fantasy is.)

Persze még a legprofibbakat is eléri az MI-vész: az ugyancsak a fantasztikus irodalom zászlóshajójának számító Lightspeed magazin 2024 áprilisában volt kénytelen megkövetni olvasóit. Ennek oka, hogy az MI-generálta bárminemű tartalomtól határozottan elzárkózó folyóirat véletlenül egy MI által készített képet tett meg egy korábbi számának borítójának.

Szerzőtársat kaptunk

De mi a helyzet a technológia felé távolságtartóbbnak gondolt szépirodalom területén? Az idei Pulitzer-díjak újságírói kategóriájában a 45 döntős közül már 5 szerző használta a mesterséges intelligenciát a következő területeken: kutatás, riportkészítés. A Pulitzer döntéshozó testülete egyébként már tavaly elkezdte vizsgálni, hol húzzák meg a határvonalat, és engedjék-e a nagy nyelvi rendszerek használatát a rangos díjra nevezett írások értékelésekor. Ahogy látszik, nem utasították el a technológiát.

LaShawn M. Wanak, a GigaNotoSaurus online spekulatív magazin szerkesztője maga is író. Kipróbálta hát, hogy saját hírlevelébe milyen szöveget illeszthetne be az MI-vel, és az eredmény zavarbaejtően igazinak tűnt. Ezután megkérte a ChatGPT-t, hogy írjon egy történetet a táncoló varjakról. Meglett a sztori, de átlagos eredményt kapott – amikor viszont arra utasította a chatbotot, hogy ugyanazt írja át a világhírű fantasy szerző, Neil Gaimen stílusában, akkor „borzasztóan jónak” találta a mondatokat. Ez természetesen felveti annak a kérdését, hogy az OpenAI vajon fizetett-e az adatbázisába kerülő szövegek íróinak. Tudjuk, hogy a válasz nemleges, így hát perek sokasága következhet.

Wanak egyébként kifejtette, hogy miben gyenge az MI: ő szerkesztőként azt tanácsolja a kezdő íróknak, hogy minél előbb találják meg a saját hangjukat, és ezt nem lehet könnyen megtanítani, előhozni az emberekből. Mivel a nagy nyelvi rendszerek a statisztikailag legvalószínűbb tokeneket (szavakat, kifejezéseket) dobják fel, túl általános lesz a szöveg, az írói hang egyformává válik.

Felkészül: az újabb generáció

Az idén debütált Claude Opus chatbot viszont már képes arra, hogy akár 20 regénynyi szövegadattal „megetessük”. Így lehetővé válik, hogy egy adott író a saját szövegein tanítsa meg, és a kapott szöveg olyan lesz, mintha valóban ember írta volna. A Clio nevű alkalmazással pedig látszólag rendkívül gyorsan megírható bármilyen könyv.

Valószínűleg az ilyen társhasználat (Copilot) fog elterjedni, hiszen ez a szerzők jogát és lehetőségét nem csorbítja, hanem a teljesítményt emeli új szintre. Már csak az olvasók kellenek ahhoz, hogy eldöntsék: vevők-e az eddigiekhez képest elképzelhetetlen szövegbőséget eredményező, MI által társszerzőként jegyzett irodalmi alkotásokra.